Azért van előnye annak, ha a húgunk szeret sütni... :D

 Parázs

A menekülés praktikusabb mint a vonat.
Abban még felizzIk a remény.
Ha még haloványan is, de pislákol...
Ameddig utolsó lehellete is táplálja,
Izzik, mert izzani akar.
Lobog benne a vágy,
Lángolni akar,
De csak pislákul...

 

Ameddig el nem nyomják mint leégett csikket,
Míg kap levegőt.
Utána vége, a tűz nem örök.
De a tapasztalata megmarad.
Mint sajgó seb a szív vénáján,
A világ kialvásáig.
Mikor a szerelem már nem lobog,
S nem is pislákol,
Mert már csak hamu, mi mindent felemésztett...

Előzmények: Kristóf koma, a jó Meteorológus Mihály, harmadszorra törli magát a facebookról. Minek is? Mert az függőséget okoz és elvonja az emberek figyelmét. Miről? A valóságról. Ez magas nekem. Mindegy, Ő tudja. Szerinte, én is a facebook idővonalában élek, nem nyitom ki az agyam a világra, és függő vagyok! Igen bazdmeg?!?:D Mondom. Függő vagy! Csak félsz beismerni, hogy az vagy. Meg alkoholista is vagy, de abba most ne menjünk bele, mert mindjárt vége a meccsnek és visszaérnek a Jecsék. Nem mersz fogadni.... egy hét facebook nélkül. Bele fogsz dögleni! Na mibe, hogy simán bírom? Egy üveg soproni. Ha jó az idő akkor Sugón, ha ratyi egy korsó a Bacchusban. Na? Tartom. Vasárnap éjféltől vasárnap éjfélig. Jecs lesz az ellenőr. Úgyis van akkor geci, hogy egész héten figyeljen és azonnal befújjon.:D

Gegenwart: Már csak 22 óra 35 perc és újra felmehetek. Eddig nem voltam fent, de marhára megvagyok anélkül a fos nélkül. Addig sem melózok annyit. DÖK elnök, DT elnök, osztálytitkár. Faszom kivan már velük is. Meg persze nem látom annak a posztjait akiét nem kéne. Ez is motiváló nagyonnaogyon. Kevésbé fáj az élet ilyen szép időben. Meg hát tavasz van. Az eddigi őrületem semmi volt ahhoz képest, ami most fog jönni. Előre félek. Még én magam is. Tényleg nincs már visszaút... De már csak 15 hónap és végleg vége mindennek. Ennyi volt a film...

Nem akarja az a gyökér elfelejteni, és képes leírni az egész sztorit... Sőt, még velem is leíratja.:D Ekkora hülyét sem éltem még, de azért imádom a fejét.:)

Szóval. Egész héten alig voltak óráink, vagy elmaradtak, vagy összevonások voltak, magyarán csak szenvedés, hogy engedjenek már ki a napsütésbe. Minden nap órák után rohantunk vagy a partra, vagy valami kávézó-kocsma szerű vendéglátóipari egységbe. Őszintén szólva gyakran csak a Fribáig jutottunk el...:D Eljött a péntek. Hétszázezer ágra süt a nap, kellemes tavaszi szél, bárányfelhők, totális idill. A legszebb, hogy az emelt magyarosoknak csak három, a közepeseknek csak négy órájuk volt. Az egész évfolyam az udvaron, vagy a kolesz ablakaiban lógott. Mi például a kolesz bejárat előtti bokor mellett heverésztünk a fűben. Mert az jó. De tényleg, jót tesz a léleknek. Ha más már nem, legalább ez. Vissza. Érdekes faszságot mondtam a Kristófnak: -"Ha beleszagolszagolsz a bakancsomba, tutira betépsz és még jobb napod lesz!"- hát sajnos nem szagolt bele, bár megnéztem volna a fejét. Ilyen ez, ha a csóringer koleszost meglepi az időjárás és csak téli cuccai vannak lent.:D Lényeg a lényeg, kitalálta, hogy Ő bizony megint hazastoppol. Mert hát miért is ne? Elindul a szokásos időben, a szokásos módon, a szokásos hely felé. Kiér a hídhoz. Pár perc után richtig felveszik, ilyen a hülyék szerencséje.:D Persze egy dunaújvárosi bankár vette fel, aki épp' üzleti úton volt. Nagymagyar, aki vaterázik és 100 jó magyar forintért vett magának ott egy fáintos bőrcipellőt. De be kell ugrani érte Mohácsra. Belefér? Bele há'. Odaérnek persze a fószernél csak nagy pénz, húszezres meg ötszázas van. Nagy a fejtörés, mi? Szerencsétlen stoppos kiskölöknél biztos van apró. Hát persze, hogy van. Lezajlott az adásvétel, autópálya, benzinkút, kávé. Asszem Pakson, vagy Szekszárdon lett kidobva. Az előbbi jobban rémlik nekem, de nem tenném rá a nyakam. A gyerek totál extázisban hív(előtte kb. ötven perce- egy órája váltunk el, amúgy éppen én is pont felszálltam a buszra. Mily' meglepő Jessicával volt lehetőségem egy buszon utazni. Az arca legalább kétszer akkora mint volt, még köszönni sem hajlandó elsőre. Viszont a csipkés tangája ugyanúgy fel van rántva a háta közepéig és a fél buszmegálló azt nézi. Szerintem rohadtul igénytelen, de marhajót lehet rajta röhögni.:D):-"Hallod Bogi, beszarsz! Találd ki hol vagyok! Nem fogod elhinni! Ez volt életem legjobb stoppolása eddig! Ezt nem bírom felfogni! Pfhúúú!!!!:D"- "Oké, akkor most lassan előről, mert buszon is vagyok, meg sok is volt ez egyszerre."-Elkezdi mesélni főhősünk a történetet, de újra izgalomba jön, tulajdonképpen lassan összepisili a bugyiját, újabb potenciális fuvarosjelöltet pillant meg az úton. Elköszön, ujjongva lerakja. Hát jó. Szekszárd. Átszállás. Elhagyjuk a táblát, csörömpöl a telefon. Kristóf?!? Felveszem:-.............................- semmi. Csak a háttérben monoton diszkós gépzene. Hülyén, egyre hangosabban hallózok, de semmi. A buszon a környéken mindenki hülyének nézett, vagy azt gondolták, hogy mániás depresszióban szenvedek. Lehet, hogy nem álltak annyira messze a valóságtól... Végül kinyomtam. Ha pont most akarták kinyírni szegény párát, és ez lett volna az utolsó segélykérő életjele, legalább tudtam róla. Más ötletem nem volt.:D Szóval. Elérjük a Paks táblát. Megint csörög. Meg sem nézem, felveszem:-"Élsz még, vagy már osztogatják a szerveid?"-"Jah, nem, már rég itthon vagyok csak muszáj neked is elmondanom az egészet, hogy ne nézz hülyének (már késő) és hogy megmaradjon ez..."- Amint lerakta a telefont, egy diszkós emberke felvette és elvitte Dorogig. Tényleg makkja volt.:D Áradozott a sorsról, szerencséről, mindenről. De legalább boldog volt egy spontán dologtól. Nagyon is.

Ezzel letudva a nagy feladat, dokumentáltam én is valamilyen formában az esetet. Mondjuk úgy sem fogja elolvasni itt sem a Kristóf, sem senki más rajtam kívül. De legalább jó tudni, hogy van a gondolataimnak egy szabad játszótere, ahol azt engedek ki amit akarok, következmények, harag és minden fostalicska nélkül...

Annyira tele van a fejem. Szét fog robbanni egyszer. Biztosan valami sűrű, fekete lötty fog szétfröcsögni. Kezdek elsorvadni. Hihetetlen rossz érzés élve elrohadni... Belülről elfogyni, és érezni, ahogy egy feketelyuk kezd kialakulni bennem. Felszív mindent. Üresség marad csak bent. És a vákum, ami összetart. Miért kell ennek így lennie?!? Gyűlölök élni. Gyűlölöm a Frankelt. El akarok menni. Messzire. Minél gyorsabban. Minél messzebbre. Inkább egyedül, mint Nélküle... Nem ért meg. Nincs semmi logikus válasza. Csak NEM!!!. El kéne kezdeni valahogy gyógyulni... de fogalmam sincs hogy, hogyan. Végül úgyis csak a jó öreg önpusztítás marad... Akkor legalább kilyukadok, és eltűntet a Föld színéről a feketelyuk. Utána már soha többet nem kell látnia...és nem fogom többé "zaklatni". Faszfej. Egyszer majd Ő is rájön, hogy nem ez a normális. Jó kis "barátok". Gerincesség, értelem, érettség, hűség. Csupa mintapéldány. Köszönöm, nem. Érte lenyelném és elfogadnám, de így?!? Elég volt az életből. Ha ilyen, akkor minek kaptuk egyáltalán? Nem azért, hogy felnőjünk, küzdjünk aztán boldogok legyünk és továbbadjuk az egészet? És ha a boldogságot kiveszik az egész "játékból", akkor mi van? Miafasznak szenvedjünk a semmiért?!? Egyáltalán minek kaptunk értelmet? Hogy felfogjuk, hogy úgy szar minden, ahogy van? Van ennek egyáltalán értelme? Se vallásosan, se materialistán, se ésszel, sehogy sincs értelme. Véget akarok vetni mindennek. Az agyam már teljesen megfőtt, a lelkem valahol messze ég, a testem kezd  teljesen kimerülni. Vagy kevés ideig húzom már, vagy sokáig szenvedek még. Tényleg nem értem miért van így. El kellett volna véreznem csütörtökön... kellemesebb érzés lett volna. Egyszerűbb is a világnak. Úgysem adtam neki semmit. Nem fog feltűnni senkinek ha nem leszek már. Annak, akinek a lelkem adtam, meg tökmindegy. Nem ilyen volt. Biztos én vagyok a hülye. Naiv. Szerelmes. Halott. Egyszerűbb magamnak leírni minden nyomorom, mint másnak elmondani. Úgy sem ért meg senki. Csak Ő értett meg. Az is régen volt már... és még lehetne is... de attól rettegek hogy soha többé nem lesz már lehetőségünk rá... Olyan jó lenne ha meg lehetne lékelni a fejem. Mint a dinnyét. Csak kijönne egy kicsi fölösleg... Nem tudom mi lesz. Tényleg jön a világ vége. Nem is bánnám. Theatertagon. Igazából csak azt sajnálom, hogy olyan helyen kell majd megdögleni, ahol gyűlölök lenni. Mondjuk jelenleg sehol sem lenne jó. Csak Vele. De ez is csak egy hiú ábránd.... Egyre nehezebb Vele álmodni. Régen még simán tudtam éber álomban előhívni és Vele lenni. Annyira jó volt. Mostanában nagyon nehezen megy. Tiltakozik ellene az agyam. Tudja, hogy nem szabad. És csak fáj. Még álmomban is. Ébren is szar, alva is szar. Még mindig nincs értelme semminek...

Amint kicsit jobb lett néhány napra, richtig el kellett romlania ismét. Nem értem miért van ez így. Még ott is problémák jönnek elő, ahol az ember nem is számított rá. Ember... vicces párhuzam jutott eszembe. Azért néha az emelt magyar befigyel. Meg hát azért csak ragad valami az emberre két év négy hónap után... Madách. Megírta a "tragédiám". Érdekes, mert nagyon nem volt kedvem nekiállni a könyvnek, de megtetszett közben. Ami szerintem a legérdekesebb, hogy Lucifer mondatai nagyon igazak sok színben.: "De tűrelem. Tudod, hogy a gyönyör percét is harccal kell kiérdemelned; sok iskolát kell még kijárnod, sokat csalódnod, míg mindent megértesz." Hát most kurvára nem értek senkit és semmit. Csalódni viszont nem akarok még nagyobbat és még többet "Évában". Így is épp eléggé fáj és szörnyű.... de inkább harcolok még egy darabig. Állítólag van az alagút végén fény. Vagy én vagyok túl messze, hogy meglássam, vagy csak hazugság és átbaszás az egész...."Oh, a sors valóban nem büntethetné jobban a szerelmest őrültségéért, mint beteljesítvén mindazt, amit csak kedvesére halmoz." Ennyi. Madách is megmondja kerek-perec, hogy hülye vagyok. De nem tudok ezzel mit tenni. Csak nem téphetem ki a saját lelkem?!?... Kegyetlen  egy dolog szerelmesnek lenni... Soha többet nem követem el ezt a hibát más nővel. Vagy Ő, vagy senki más. Vele már elbasztam..."Oh nő, mi végtelen szerettelek! Szeretlek most is, ah de keserűen fulánkos a méz, mely szívembe szállt. Fáj látnom, mily nemessé lenne szűd, ha nő lehetnél; a sors semmivé tett, mely a nőt báb-istenként tartja még, mint istenül tartotta a lovagkor, de akkor hittek benne, nagy idő volt, most senki sem hisz, törpe az idő, s a báb-istenség csak vétket takar. - Elválnék tőled, szívemet kitépném, ha fájna is, tán nyúgodtabb lehetnék, s te is nélkülem boldogabb lehetnél; ... s együtt kell tűrnünk, míg a sír felold.... Minő csodás kevercse rossz s nemesnek a nő, méregből s mézből összeszűrve. Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt."

Najó, az utolsó idézet Ádámtól származik. Ironikus, hogy pont a bor vezeti erre a megállapításra. Tanulság: Igyunk és akkor jobb lesz. Vagy legalábbis kevésbé fáj létezni...