Nem akarja az a gyökér elfelejteni, és képes leírni az egész sztorit... Sőt, még velem is leíratja.:D Ekkora hülyét sem éltem még, de azért imádom a fejét.:)
Szóval. Egész héten alig voltak óráink, vagy elmaradtak, vagy összevonások voltak, magyarán csak szenvedés, hogy engedjenek már ki a napsütésbe. Minden nap órák után rohantunk vagy a partra, vagy valami kávézó-kocsma szerű vendéglátóipari egységbe. Őszintén szólva gyakran csak a Fribáig jutottunk el...:D Eljött a péntek. Hétszázezer ágra süt a nap, kellemes tavaszi szél, bárányfelhők, totális idill. A legszebb, hogy az emelt magyarosoknak csak három, a közepeseknek csak négy órájuk volt. Az egész évfolyam az udvaron, vagy a kolesz ablakaiban lógott. Mi például a kolesz bejárat előtti bokor mellett heverésztünk a fűben. Mert az jó. De tényleg, jót tesz a léleknek. Ha más már nem, legalább ez. Vissza. Érdekes faszságot mondtam a Kristófnak: -"Ha beleszagolszagolsz a bakancsomba, tutira betépsz és még jobb napod lesz!"- hát sajnos nem szagolt bele, bár megnéztem volna a fejét. Ilyen ez, ha a csóringer koleszost meglepi az időjárás és csak téli cuccai vannak lent.:D Lényeg a lényeg, kitalálta, hogy Ő bizony megint hazastoppol. Mert hát miért is ne? Elindul a szokásos időben, a szokásos módon, a szokásos hely felé. Kiér a hídhoz. Pár perc után richtig felveszik, ilyen a hülyék szerencséje.:D Persze egy dunaújvárosi bankár vette fel, aki épp' üzleti úton volt. Nagymagyar, aki vaterázik és 100 jó magyar forintért vett magának ott egy fáintos bőrcipellőt. De be kell ugrani érte Mohácsra. Belefér? Bele há'. Odaérnek persze a fószernél csak nagy pénz, húszezres meg ötszázas van. Nagy a fejtörés, mi? Szerencsétlen stoppos kiskölöknél biztos van apró. Hát persze, hogy van. Lezajlott az adásvétel, autópálya, benzinkút, kávé. Asszem Pakson, vagy Szekszárdon lett kidobva. Az előbbi jobban rémlik nekem, de nem tenném rá a nyakam. A gyerek totál extázisban hív(előtte kb. ötven perce- egy órája váltunk el, amúgy éppen én is pont felszálltam a buszra. Mily' meglepő Jessicával volt lehetőségem egy buszon utazni. Az arca legalább kétszer akkora mint volt, még köszönni sem hajlandó elsőre. Viszont a csipkés tangája ugyanúgy fel van rántva a háta közepéig és a fél buszmegálló azt nézi. Szerintem rohadtul igénytelen, de marhajót lehet rajta röhögni.:D):-"Hallod Bogi, beszarsz! Találd ki hol vagyok! Nem fogod elhinni! Ez volt életem legjobb stoppolása eddig! Ezt nem bírom felfogni! Pfhúúú!!!!:D"- "Oké, akkor most lassan előről, mert buszon is vagyok, meg sok is volt ez egyszerre."-Elkezdi mesélni főhősünk a történetet, de újra izgalomba jön, tulajdonképpen lassan összepisili a bugyiját, újabb potenciális fuvarosjelöltet pillant meg az úton. Elköszön, ujjongva lerakja. Hát jó. Szekszárd. Átszállás. Elhagyjuk a táblát, csörömpöl a telefon. Kristóf?!? Felveszem:-.............................- semmi. Csak a háttérben monoton diszkós gépzene. Hülyén, egyre hangosabban hallózok, de semmi. A buszon a környéken mindenki hülyének nézett, vagy azt gondolták, hogy mániás depresszióban szenvedek. Lehet, hogy nem álltak annyira messze a valóságtól... Végül kinyomtam. Ha pont most akarták kinyírni szegény párát, és ez lett volna az utolsó segélykérő életjele, legalább tudtam róla. Más ötletem nem volt.:D Szóval. Elérjük a Paks táblát. Megint csörög. Meg sem nézem, felveszem:-"Élsz még, vagy már osztogatják a szerveid?"-"Jah, nem, már rég itthon vagyok csak muszáj neked is elmondanom az egészet, hogy ne nézz hülyének (már késő) és hogy megmaradjon ez..."- Amint lerakta a telefont, egy diszkós emberke felvette és elvitte Dorogig. Tényleg makkja volt.:D Áradozott a sorsról, szerencséről, mindenről. De legalább boldog volt egy spontán dologtól. Nagyon is.
Ezzel letudva a nagy feladat, dokumentáltam én is valamilyen formában az esetet. Mondjuk úgy sem fogja elolvasni itt sem a Kristóf, sem senki más rajtam kívül. De legalább jó tudni, hogy van a gondolataimnak egy szabad játszótere, ahol azt engedek ki amit akarok, következmények, harag és minden fostalicska nélkül...
