Agyfaszagyfasz!

Annyira tele van a fejem. Szét fog robbanni egyszer. Biztosan valami sűrű, fekete lötty fog szétfröcsögni. Kezdek elsorvadni. Hihetetlen rossz érzés élve elrohadni... Belülről elfogyni, és érezni, ahogy egy feketelyuk kezd kialakulni bennem. Felszív mindent. Üresség marad csak bent. És a vákum, ami összetart. Miért kell ennek így lennie?!? Gyűlölök élni. Gyűlölöm a Frankelt. El akarok menni. Messzire. Minél gyorsabban. Minél messzebbre. Inkább egyedül, mint Nélküle... Nem ért meg. Nincs semmi logikus válasza. Csak NEM!!!. El kéne kezdeni valahogy gyógyulni... de fogalmam sincs hogy, hogyan. Végül úgyis csak a jó öreg önpusztítás marad... Akkor legalább kilyukadok, és eltűntet a Föld színéről a feketelyuk. Utána már soha többet nem kell látnia...és nem fogom többé "zaklatni". Faszfej. Egyszer majd Ő is rájön, hogy nem ez a normális. Jó kis "barátok". Gerincesség, értelem, érettség, hűség. Csupa mintapéldány. Köszönöm, nem. Érte lenyelném és elfogadnám, de így?!? Elég volt az életből. Ha ilyen, akkor minek kaptuk egyáltalán? Nem azért, hogy felnőjünk, küzdjünk aztán boldogok legyünk és továbbadjuk az egészet? És ha a boldogságot kiveszik az egész "játékból", akkor mi van? Miafasznak szenvedjünk a semmiért?!? Egyáltalán minek kaptunk értelmet? Hogy felfogjuk, hogy úgy szar minden, ahogy van? Van ennek egyáltalán értelme? Se vallásosan, se materialistán, se ésszel, sehogy sincs értelme. Véget akarok vetni mindennek. Az agyam már teljesen megfőtt, a lelkem valahol messze ég, a testem kezd  teljesen kimerülni. Vagy kevés ideig húzom már, vagy sokáig szenvedek még. Tényleg nem értem miért van így. El kellett volna véreznem csütörtökön... kellemesebb érzés lett volna. Egyszerűbb is a világnak. Úgysem adtam neki semmit. Nem fog feltűnni senkinek ha nem leszek már. Annak, akinek a lelkem adtam, meg tökmindegy. Nem ilyen volt. Biztos én vagyok a hülye. Naiv. Szerelmes. Halott. Egyszerűbb magamnak leírni minden nyomorom, mint másnak elmondani. Úgy sem ért meg senki. Csak Ő értett meg. Az is régen volt már... és még lehetne is... de attól rettegek hogy soha többé nem lesz már lehetőségünk rá... Olyan jó lenne ha meg lehetne lékelni a fejem. Mint a dinnyét. Csak kijönne egy kicsi fölösleg... Nem tudom mi lesz. Tényleg jön a világ vége. Nem is bánnám. Theatertagon. Igazából csak azt sajnálom, hogy olyan helyen kell majd megdögleni, ahol gyűlölök lenni. Mondjuk jelenleg sehol sem lenne jó. Csak Vele. De ez is csak egy hiú ábránd.... Egyre nehezebb Vele álmodni. Régen még simán tudtam éber álomban előhívni és Vele lenni. Annyira jó volt. Mostanában nagyon nehezen megy. Tiltakozik ellene az agyam. Tudja, hogy nem szabad. És csak fáj. Még álmomban is. Ébren is szar, alva is szar. Még mindig nincs értelme semminek...